A gyönyörű Capri szigete

2020. 11. 30.

Capri szigete az egyik leggyönyörűbb hely a világon, ezért is igen közkedvelt a gazdag hírességek között is, tavasztól késő őszig turisták tömegei keresik fel. Én október végén jártam ott, akkor készült ez a fotó. Akkor árulják az utolsó citromokat, a Sorrentoi félsziget híres gyümölcsét, amit már ugyancsak régóta termesztenek a vidéken, a római kori Pompeiben falfreskón ábrázolták, ma is látható. A citromfák legközelebb csak februárban teremnek. Érdemes megkóstolni az itteni citromból készített Limoncellot és citromfagylaltot. Lássuk, mi van Capri szigetén. A szigeten található Anacapri, a 327 m magas hegy, még a görögök nevezték el így, azt jelenti felső Capri, legmagasabb pontja pedig a Monte Solaro, ahova libegő visz fel. Onnan a legszebb a tengerre nyíló kilátás, a mediterrán fenyők és római kori szobrok még elbűvölőbbé varázsolják a látványt. Már a római kortól lakott terület volt, legfényesebb korszakát az 1800-as években élte, amikor is Európa híres művészei jártak ide vakációzni, pihenni és ihletet meríteni. Anacapriba egy hosszú lépcsőn lehetett feljutni, amit még a görögök építettek. Itt található, Axel Munthe villája, amit egy római kori épületmaradványra épített, és a környéken talált, szebbnél szebb antik szobrokkal, cserép- és mozaikdarabokkal díszített. A híres svéd orvos 1896-tól 1910-ig élt a szigeten. Ma a villa megtekinthető, múzeumot alakítottak ki belőle, kis boltjában pedig 5 nyelven kapható az orvos híres írása, a San Michele regénye, ezt is érdemes elolvasni. A villa kertjéből és a villa fölötti hegyről pazar kilátás nyílik a a szigetre és a tengerre, innen készült ez a fotó is.